Hóvirágos mese

Azzal az eltökélt szándékkal mentem ki, hogy CSAK ÉS KIZÁRÓLAG a barna foltosakat vágom le. Hiszen a növénynek jó, ha folyamatosan vannak levelei, amivel asszimilálni tud, már amennyiben ezt Időjárás őkegyelme is lehetővé teszi.
Csakhogy aztán felfedeztem, hogy itt is, ott is, amott is... ja és még ott is... nini, ott is! bimbók rejtőznek. Úgyhogy végül alig maradt néhány levél mutatóba.
Hát, ilyenek vagyunk mi emberek. 😆
Viszont a temérdek hunyor bimbó mellett felfedeztem egy egészen különleges hóvirágot is. Pontosabban, láttam őt már régebbi években, csak elfeledkeztem róla. A múlt heti hóvirágos előadáson azt hallottuk, hogy a tyúkvagytojás (=evolúció) kérdésre a hóvirágok esetében az a válasz, hogy először volt a tőzike (Leucojum), aztán ebből lett a hóvirág. És hogy előfordul olyan, hogy olykor egy-egy hóvirág (virág) visszamutál tőzikévé.
Talán itt is valami ilyesmi történik. Ez a növény egészen miniatűr, a valóságos tőzikék virága (még a "nyári" is) kb. 3x ekkora. Majdhogynem nagyítóval kell nézni a kisujjamkörömnyi virágokat. A levele viszont teljesen hóvirágos.
Ilyenek történnek, ha az ember hagyja a kertet egy kicsit (de nem nagyon!) a maga útján menni, és már ezekért a meglepetésekért megéri az egész cécó, görnyedés, koszolás, izzadás, derékfájás meg minden.

Ő egy Galanthus elwesii

Ő pedig egy teltvirágú, de a széles levelei arról árulkodnak,
hogy talán nem is nivalis, hanem valami más.
Nem mi ültettük, hanem a kert előző tulajdonosa.