A lóhere esete a Hórák kertjével

A Hórák kertje meglehetősen lejtős. Ráadásként télen és kora tavasszal némileg sáros, tehát csúszós. Ennek oka, hogy még nem sok helyen telepítettünk "rendes" gyepet vagy utat. Na nem azért, mert a Hórák a földet nem érintve is tudnak szaladgálni, henem mert még folyamatosan alakul – khm, a párom alakítja – a terep. 

Ahol pedig telepítettünk, ott se nagyon lett életképes, vagy mert túlságosan árnyékos a hely, vagy mert öntözőrendszer híján a vízellátása nem volt éppen kielégítő. Vagy mindkettő egyszerre. Többnyire az eredeti, "ősgyep" uralkodik a kertben, ami szép zöld tavasszal, nyáron kicsit kevésbé, bár elég jól tűri a szárazságot egy darabig. Ez ugye mindenféle apróbb termetű "gyomnövényekből" áll, úgymint lóhere, pongyolapitypang, ibolya, százszorszép, utifű (lándzsás és nagy), muharfélék, szarvaskerep (Lotus corniculatus), miegymás. Jó is lenne ez, semmi bajom vele. Télen és kora tavasszal viszont e növények közül sokan teljesen eltűnnek,  ugyanúgy mint más normális kétszikű, lágyszárú évelők. A helyükön pedig sáros marad az erősen agyagos talajunk. Persze újra kihajtanak, amint melegszik az idő, és megint dús zöld szőnyegen járhatunk, de addig csúszásveszély van. Ennek okán határoztuk el tavaly tavasszal, hogy sürgősen ki kell alakítani jobban járható utat ott, ahol a legtöbbet koslatunk le-föl a lejtőn.

A párom el is készítette, már csak azt kellett kitalálni, mivel takarjuk a talajt a lépőkövek között.

• Teljes kő- vagy térkő burkolat – na ezt nem!
• Fenyőkéreg: sehol nem használjuk, mert drága.
• Faapríték: saját kertünkből illetve a szomszédoktól guberált ágakból (legyen az fenyő vagy lombhullató) aprítjuk saját kis aprítógéppel, és használjuk több helyen. Szép és jó, de nagyjából évente "elkopik" és pótolni kell. Itt inkább azért vetettük el ezt, mert némi kis lejtés mégiscsak van, és nagyobb felhőszakadások esetén a víz jelentősen lehordja az aprítékot a "völgybe", kis árkokat vájva bele magának, ahol éppen tetszik. Ezt már tapasztaltuk máshol.
• Fűkeverékből vetett gyep: talán látszik a fenti képen, hogy nem jó, mert fűnyíróval nem lehet hozzáférni ehhez a lépcsőzetes terephez.

Végül kitaláltuk, hogy próbáljuk meg a fehér herét, amit annyira ajánlanak manapság fű helyett. Hogyaszondja: szárazságtűrő, nem kell nyírni, gyorsan terjed, szép zöld, mint a fű.

Mezei líraisággal szólva: Az ötletet tett követte, a területet csakhamar lóhere mag fedte. 

Aztán öntözgettük, öntözgettük, öntözgettük, öntözgettük,... és vártuk, hogy csírázzon. Eltelt egy hét, kettő, három. Ennyi idő alatt a pázsitfűfélék már bizonyosan zöld fátyolt alkottak volna a kőlapok között, hiszen kellemes, langyos tavaszi napok jártak. 

Na, nem tépem tovább az olvasó idegeit, végül csak-csak elkezdett csírázni a lóhere. Szó mi szó, némi egyéb is tarkította, hiszen a kerti talaj, amit ide tettünk, nyilván tele volt a kertben tanyázó minden egyébnek a magjával. 

De azért eleinte jól nézett ki, azt sem bántuk, ha itt is a szokásos ősgyep alakul ki, mert immár lépcsőzetes a hely, és lépőkövek is vannak, úgyhogy a téli csúszásveszély nem fenyeget annyira.

Május vége felé így nézett ki. Ujjongás.

A lóhere között minden egyéb nőtt, ahogy azt már említettem, és nem tudtunk, de nem is nagyon akartunk a gyomlálásra időt fordítani. Viszont időnként lenyírta a párom, amikor már rendetlen hatása volt. Nem fűnyíróval, hanem elektromos szegélyvágóval, négykézláb. 

Telt-múlt a nyárelő, és lassan kezdett a lóherés lejárónak szürkés színe lenni, mintha poros lenne. Közelebbről nézve kiderült, hogy terjed benne egy fűféle, ami nem annyira zöld, hanem inkább kissé szürkészöld színű, ettől a poros hatás. Ám legyen, gondoltuk, és időnként nyírtuk.

Ismét  telt-múlt az idő, nyár derekán már egészen szürke lett a "gyepünk". Kezdett erősen bosszantani a dolog, mert láttam, hogy immár nincs is ott semmi más, csak ez a bizonyos fűféle. Pláne lóhere nincs. Haloványan rémlett, hogy ez valami muharféle, ezen a nyomon tehát elindultam. 

Igen, ő a pirók ujjasmuhar (Digitaria sanguinalis). Volt már máshol is a kertünkben, de nem olyan nagy mennyiségben, hogy zavaró lett volna. Viszont úgy tűnik, tavaly ő volt "az év növénye" – mondom ezt viccesen, mert szomszédoktól is hallottam később, hogy igencsak sok volt belőle a kertekben, próbálta átvenni az uralmat még a rendesen öntözött és karbantartott gyepekben is. 

Az a "szép" ebben a növényben, hogy nem szép. Levelei szürkészöldek, szélesek, fiatalon még viszonylag sűrű gyepet alkotnak, később azonban szétfekszenek a földön, és ezáltal mégiscsak gyérebb lesz a felület. Viszont úgy tűnik, minden mást képes teljesen kiszorítani, ha jól értem, még valamilyen vegyületet is termel e célból. Nálunk mindenesetre leépítette a fékeket és ellensúlyokat ezen a tulajdonképpen apró területen, s ő maradt az egyeduralkodó. Meglehetősen emlékeztet valakire.

Ha sötétben találja magát, mert mondjuk magasabb évelők nőnek fölé, akkor fél méter magasra nő (találtam nem egy ilyet cserepekben és évelőágyásban). Ha viszont van elég fény, és még nyírod is, extrém alacsonyan terül szét és hozza  barnás színű, mint az ujjak úgy szerteágazódó kalászait – innen a neve. Egyéves, tehát ősszel elpusztul, ám rengeteg magot képes elszórni. Mit ősszel! Augusztus vége felé már agonizált:

Szeptember elejére pedig gyakorlatilag meghalt a muhar, csak elszáradt lombja maradt. No meg valószínűleg nem kevés mag a földben. Igaz, miután rájöttem, hogy mi történt, már egyáltalán nem öntöztem ezt a részt, úgyhogy valószínűleg a nyár végi nagy meleg és szárazság gyorsította pusztulását. Nem tudom, egyébként kitartott volna-e a fagyokig. Azt tudom, hogy tavasszal későn kezd csírázni, de ha egyszer elindult, akkor aztán nyomul, mint Napóleon. 

Persze, tudom, ő is a Természet része, és növény, de a biodiverzitást nem segíti, az biztos, hanem éppenséggel ellene dolgozik. Ezért hát én gyomnak tekintem, nem úgy, mint fentebb felsorolt társait.

Így jártunk tehát a lóhere-gyeppel, s télen azon gondolkodtam néha, álmatlanul álmodozó éjszakáimon, hogy mi legyen? Próbálkozzunk újra a lóherével, némi gyommentes (= vásárolt) komposztos talajfrissítés után? És bőszen húzigáljunk kifele minden megjelenő pirók ujjasmuhart? Vagy legyen mégis faapríték? Esetleg kulé kavics?

Végül úgy döntöttünk, mivel van még néhány lapos lépőkövünk, kirakjuk az egészet azzal, közé pedig kakukkfűt és egyéb apró termetű kúszó jószágot ültetek. Ez egy mostani projekt lesz.