A szenvedelmes kertész – azaz talajsavanyítás szükség esetén

Persze, értem én, hogy megfelelő növényt a megfelelő helyre. És alapvetően egyet is értek vele. Mégis azt gondolom, nem bűn az, ha a kertész, az a kertész, akinek ez hobbi, sőt szenvedély, próbálkozik egy-két dologgal, amit nagyon szeretne. Hiszen mit végbe nem visz a természetfotós, hogy megalkothassa a képet, amelyet megálmodott, látva egy szituációt! Nekünk miért ne szabadna, ha érzünk hozzá elég erőt, türelmet, s nem utolsó sorban tudást? Ne menjünk szembe a természettel? Nem is gondolnám, hogy szembe megyek, vele együtt megyek, csak nem mindig a legkönnyebb úton. S hadd tegyem hozzá még azt is, hogy a rododendronok sokporzós virágait nagyon szeretik ám a rovarok, ezt tanusíthatom.

Természetesen "többet ésszel, mint ész nélkül" – ahogy a régi főnököm mondta. CSAK úgy érdemes, ha a megkívánt növénynek megpróbálom megteremteni azokat az életfeltételeket, amelyekre szüksége van. És csak akkor szoktam kísérletezni, ha ezek a feltételek RÉSZBEN már megvannak, de nem eléggé ahhoz, hogy növényem boldog legyen. Attól még lehet, hogy ő aztán mégsem úgy gondolja (érzi), ahogy én. Elismerem, nem volt mindig teljes a siker az elmúlt 20 évben, de gyakran előfordult. Merem mondani: gyakrabban igen mint nem.

Így születtek például a miniatűr ALPESI sziklakertjeim kis edényekben egy 4 nm-es loggián.

De az igazsághoz tartozik, hogy ez a loggia nem egy panelház 8. emeletén volt, hanem egy kertes budai társasház földszintjén, buján körülvéve fűvel-fával. Számos alpesi túránk során pedig megfigyeltem, és sok a témával foglalkozó angol nyelvű szakirodalomból kiokosodtam, hogy amennyiben ezeknek a havasi származású növényeknek a gyökere hűvösben tud élni, kövek hasadékaiban, akkor már sokkal jobban viselik a mi nyári kánikulánkat. Azt is megtanultam, hogyan lehet mesterséges "hasadékokat" kialakítani.

De most nem erről akartam írni, hanem arról, hogyan készítünk megfelelő élőhelyet a rododendronjainknak és az áfonyáknak. Nem dézsában, hanem a kertben.

Bevallom, a rodikat elsősorban a párom akarta a kertbe. No, azért nem kellett túl nagy csatát vívnia érte, szó ami szó. 

Talán említettem már, hogy a telken amit vettünk, és ahol A Hórák kertjét építjük, több 50 éves lucfenyő példány él. Nagyon nehéz mellettük kertészkedni, mert több 10 m távolságban is ott tanyáznak a vörös gyökereik akár 5-10 centivel a talajfelszín alatt, és minden vizet megisznak, amit nem szégyellnek. Viszont kb. 48 éve készítik a fenyőtű-komposztot. Aminek a pH-ja, ha nem is 4-es, de 6-nál nem magasabb. Csak mivel alattunk mészkő van, csapadék pedig nem éppen esőerdei mennyiség, ezért önszántából nem is tud ennél alacsonyabb lenni. 

A fenyők lombja pedig árnyékot ad. Éppen annyit, amennyi a rodiknak kell. Eddig tehát megvolnánk. Nem hiányzik már túl sok, "csak" még egy kis talajsavanyítás és rendszeres öntözés, ha lehet, esővízzel. Az esővizet is meg tudjuk oldani. Eddig legalábbis sikerült, bár néha csapvizet is kapnak, ettől sem lett bajuk mostanáig.

Köszönöm a türelmedet, kedves olvasó, most akkor végre mesélek a talajsavanyításról is.

Nem tőzeg, nem ecet, nem citromsav és nem vasszulfát. Az különben sem savanyít, csak vasat ad a talajba, miközben állítólag mérgezi is azt. Ezt ugyanattól a talajtanostól tudom, akitől az általam használt talajsavanyítást tanultam.

A ként használom erre a célra. Azt a ventillált kénport, amit gombaölőszerként és trágyaként árulnak, bárki megvásárolhatja. Nincs a közelünkben folyóvíz, oda tehát biztosan nem kerül. 

A ként a talaj egyes baktériumai átalakítják kénsavvá, és ettől lesz alacsonyabb a pH-ja. De ehhez három dolog szükséges még: rendszeres vízellátás, legalább 12°C-os talajhőmérséklet és levegős talaj. Ugyanis aerob folyamat. Amennyiben nincs oxigén a talajban mert pl. állandóan lucskos vagy nagyon kötött, akkor hidrogén-szulfid keletkezik, ami egy büdös gáz, és méreg a gyökereknek. A kén adagolásának ideje és mennyisége fontos.

Mikor?

Legjobb kb. egy évvel azelőtt, mielőtt a növényt beültetnénk. Ilyenkor lehet nagyobb adagot, ha nincs más növény ott, amit féltenénk. Egy év alatt a fenti biokémiai reakció lezajlik, és a növényt már savanyúbb talajba ültethetjük. Ha viszont már ott van a növényünk, akkor más az adagolás (lásd alább). 

Mennyit?

Ez talajszerkezettől függ. HomokOS talajba kevesebb kell, mert nem kötődik meg olyan erősen, annak pedig nincs értelme, hogy a víz elvigye. Kifejezetten homoktalajba inkább ne tegyük, csak ha már jól feljavítottuk komposzttal vagy agyagos földdel. Agyagtalajba több kell, mert az agyagszemcsékhez erősen kötődnek a különféle kémiai ionok.

A következő "táblázat" azt mutatja, hogy amennyiben ültetés előtt egy évvel keverjük a talajba, akkor milyen mennyiség szükséges négyzetméterenként ahhoz, hogy a talaj pH-ja 0,5-tel csökkenjen:

––– Agyagtalajba: 90 g/nm –––

––– Vályogtalajba: 60 g/nm –––

––– Homokos talajba: 20 g/nm –––

Ennek alapján ki tudjuk tehát számolni, hogy mennyi kell, ha mondjuk 7-ről 4,5-re szeretnénk csökkenteni a pH-t. Sekélyen is elég, nem kell nagyon felásni emiatt a földet. Viszont fontos, hogy utána az a terület kapjon rendszeresen vizet az adott évben, ne hagyjuk hosszú hetekig szárazon, még úgy sem, hogy nincs benne növény. Ha 7-nél is magasabb lenne a talajunk pH-ja, akkor én már nem erőlködnék ezzel, az biztos.

Amint már említettem, ha növényünk már a helyén van, akkor maximum 40-45 g-ot szabad kiadni egy-egy alkalommal négyzetméterenként, és azt elég a talajra szórni, esetleg nagyon sekélyen beforgatni, majd jól beöntözni. Tavasszal érdemes ezt elvégezni, amikor a talaj hőmérséklete már 12°C körül van. Esetleg lehet még egyszer a kora ősz folyamán, amikor még langyos az idő és a föld, de már nincs kánikula. A ventillált kénport vízben nem lehet feloldani, úszni fog a tetején, tehát az nem megoldás, hogy feloldjuk és azzal beöntözzük a talajt. És igen, ha már ott van a növény, akkor több évbe telik, mire a talajunk megfelelően savas lesz. Ha a növényen már jelentkeztek a vasklorózis tünetei, akkor ezt érdemes levéltrágyázással enyhíteni, mert a kénezés nem fogja nagyon gyorsan megoldani, addig erősen legyengülhet a növényünk.

A mi rododendronjaink és áfonyáink (Vaccinium corymbosum) 5 éve élnek így nálunk. Néhány azálea is van, ami abban különbözik a rododendrontól, hogy álalában lombhullató, és 5 porzója van, míg a rododendronnak 10 vagy annál is több. 

Mindannyian meglehetősen boldogak – és ezért mi is!

A képek A Hórák kertjében készültek. 

Ez volt a kezdet, 2020-ban.

Jövőre metszenünk kell őt, hogy el lehessen járni mellette.

Egy Catawbiense-hibrid, sajnos név nélkül.

Középen egy kis Rhododendron orbiculare, amely szintén öt éve él nálunk,
de pici dugványként kaptuk, idén virágzott először.

Ő is egy fiatalka, Rhododendron dauricum a neve.
A legkorábban virágzó, sajnos néha el is viszik a virágait az áprilisi fagyos reggelek.

Egy piros azálea

Ez a fehér is egy azálea, mégpedig azok közül,
amelyeket valamely virágüzletben árultak Nők Napja vagy más alkalommal.
Évek óta él és virul a kertünkben, néhány vörössel együtt.

Végül, de nem utolsó sorban:

Jelzem, ugyanez a módszer alkalmazható a kerti hortenziák (Hydrangea macrophylla) vagy más, savanyúságot igénylő növény esetén. Idén már több maréknyi áfonyát fogyasztottunk a saját kertünkből. S azért csak ennyit, mert nekik túlságosan árnyékosra sikeredett a helykiválasztás.

A fent említett kerti hortenziákkal más problémák vannak, amit viszont nem tudunk itt megoldani, ezért róluk le fogunk mondani. De erről majd máskor.

.