Anemos virága
A virág kelyhében kis tündérek ülnek, akik eső ellen fehér lepelbe burkolóznak, mondják egyes népek. Az ókori görögök szerint pedig Anemos, a szél kora tavasszal előreküldi hírnökeit, akik az ő jöttét jelzik. De az is lehet, hogy az erdők alján barangoló, Adoniszt sirató Vénusz könnyei váltak a szellőrózsák apró virágaivá.
A boglárkafélék családjába tartozó, körülbelül 120 évelő fajból álló nemzetség, tudományos nevén Anemone, az északi féltekén honos. Tagjainak közös vonása, hogy a talajban kúszó, megvastagodott gyöktörzsük van, ebből folyamatosan új hajtások nőnek, így vegetatív úton, viszonylag gyorsan nagy telepeket hoznak létre a számukra kedvező élőhelyeken. Ez legjobban az őszi szellőrózsánál tűnik szembe, mely 2-3 év "gondolkodás" után szilárd elhatározással az egész kertet birtokba kívánja venni. Hibrid vagy japán szellőrózsának is nevezik, pedig Kínából származik, csak éppen Japánban kezdték nemesíteni. Mára rengeteg fajtát hoztak létre, immár törpe növésűeket is, "kisebb kertekbe" jelszóval. Tapasztalatom szerint ha a magassága szerényebb is, terjeszkedését illetően ez sem marad szégyenben nagytestvérei mellett.
Talán több is mint 20 éve annak, hogy az első japán szellőrózsa "szembe jött velem" egy hatalmas bokor formájában a szomszéd társasház kertjében Budán.
A nagy haragoszöld levelek felett kerekded rózsaszínű csészelevelek (nem szirmok!) szintén kerekded virágokat formáznak, amilyeneket a kislányok rajzolnak. Középen a kócos sárga porzók körben állnak, félgömb alakú zöld magházat fogva közre. Annyira bájos az egész, olyan ellenállhatatlan, hogy éveken át álmodoztam, egyszer nekünk is lesz.
Amint A Hórák ketjét építeni kezdtük 2019-ben, mindjárt elsők között szereztem be az apró palántákat, az 'Honorine Jobert' nevű fehér és a 'September Charm' nevű rózsaszín fajtát. Egyik nagy hegyi juharunk alá ültettük, hogy ne égesse a nyári nap, a kőlapos tipegő másik oldalára pedig az alacsony termetű 'Pretty Lady Emilyt'.
 |
| Az 'Honorine Jobert' olykor még októberben is virágzik |
 |
| 'Pretty Lady Emily' |
Vita Sackwille-West, Sissinghurst kertjének megalkotója szerint a kertészkedés nem mindig abból áll, hogy az embernek van egy brilliáns ötlete, azt megvalósítja, s így a kertje gyönyörű lesz. Mert sokszor ami papíron vagy fotón jó ötletnek látszik, a megvalósulás után azon az adott helyen mégsem nevezhető sikeresnek. Akkor viszont könyörtelenül változtatni kell rajta – mondja ő.
Hogy mi is a baj tulajdonképpen?
Furcsa mód abban a régi kertben soha nem láttam kókadozni az őszi szellőrózsát a legnagyobb nyári melegben sem. És máshol sem, legyen bár az egy ház kerítése előtt az utcafronton, ahol talán nem is öntözik annyira sűrűn (ki tudja?). Nálunk viszont júliustól kezdve egyszerűen nem győzzük vízzel. Amikor pedig a levelek mint valami rongyok, úgy csüngenek, s a virágok nem néznek rám, hanem szomorúan lógatják a fejüket, annál keserűbb látványt keveset tudok elképzelni a kertben. Márpedig itt nálunk, ha nem kap naponta vizet kánikulában, akkor ez van. De még a mostani hűvösebb napokon is kétnaponta öntözni kell méghozzá kiadósan. Tavasszal, mielőtt kihajt, jó vastagon beterítjük komposzttal a tövét, ez sem segít.
Két okát látom a dolognak. Ezek közül talán a fontosabb az, hogy nem messze tőle nagy lucfenyők vannak, s ezek vöröses gyökerei mindenhol ott ólálkodnak a talajfelszín alatt, 10-15 méternyi távolságban is az adott fától. A lucfenyőinket (is) az előző tulajdonostól "örököltük", és őszintén kissé átoknak érzem őket. Tudom, kellenek a fák, tudom, árnyék, meg hűvös, meg minden, elismerem, nagy érték egy olyan telek, amelyen már nagy fák vannak. DE ne lucfenyő, könyörgöm! Nem is értem, hogy juthatott eszébe valakinek 10 (!!!) lucfenyőt ültetni egy alig 1000 négyzetméteres telekre. Annyi, hogy legalább a telekhatárra ültette, de azért így se sokkal jobb a helyzet. A gyökereik a felszín közelében tanyáznak, majdnem bent a kert közepén is, és minden vizet elszippantanak pillanatok alatt. Nos, így nagyon nehéz évelőkkel kertészkedni, ezt annak idején át se láttam sajnos. S ez az, amiről nem nagyon beszélnek sehol. A gyökérkonkurrencia. Persze tudok már jónéhány olyan növényt sorolni, amely egészen jól bírja, de az őszi szellőrózsa nem tartozik ezek közé.
A másik ok, hogy olyan ügyesen sikerült megtalálni a helyét, hogy éppen dél környékén süti a nap. Máskor csak éppen némi szűrt fényt kap, s ezért aztán nem is hoz túl sok virágot, mert az a 3 óra kevés neki. De ahhoz már sok, hogy ne szomjazzon. Faramuci helyzet, nem?
Egyik megoldás tehát az lenne, hogy megválni tőle. Sajnos a kertben máshol nem látok akkora helyet, ami neki kellene. Mint egy barokk királynő, aki hatalmas krinolinjával nem vonulhat be egy 10 négyzetméteres szobába!
A másik megoldás, hogy a kertnek ezen a részén mégis kialakítani csöpögtető öntözőrendszert, még ha nem is automatát. Eddig ezt nem tettük, főként anyagiak híján, de kezdek rájönni, hogy aki erre nem tud vagy nem akar áldozni ebben a klímában, az csakis nagyon de nagyon szárazságtűrő (sőt -kedvelő) növényekkel kertészkedjen. Az őszi szellőrózsa termetes bokrát szórófejjel öntözni elég nehézkes, bár megoldható. Csak éppen nagyon időigényes, s ha kétnaponta szükséges őt is itatni a kert többi része és az ezer más teendő mellett, az már néminemű stresszhelyzeteket teremt olykor. Őszintén szólva eredetileg úgy képzeltem, hogy ő nem lesz annyira vízigényes ezen a meglehetősen árnyas helyen. De tévedtem. Kevés virág és sok szomjazás lett belőle. Jövőre valahogy szeretnék ezen a bosszantó állapoton változtatni. Mert ráadásul a bejárat mellett van, őt látom ki-be jártamban, őt látom a konyhaablakból is, amint folton-folyvást vízért könyörög.
 |
| Még a termése is nagyon dekoratív egy szárazvirág csokorban |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése