Valóságosan mesés ciklámenjeink – 1. A nyári

––––– Számtalanszor írtam már ciklámenekről, nyomtatott és virtuális felületeken, beszéltem róluk előadáson, vittem jó hírüket szanaszét amerre csak lehetőségem adta hiszen a kedvenc virágaim közé tartoznak. Persze, hogy arra buzdítok mindenkit, szaporítsa és élvezze őket!

Most újfent bemutatom azt a háromfélét, amelyeket én nyugodt lélekkel kiültetek a kertünkbe, mert ott jól érzik magukat, amint a mellékelt ábra mutatni fogja. Annyira, hogy immár önként és bérmentve szaporodnak. 

Évszakonként megyek sorba, a virágzási idejük szerint. Akkurátus botanikai leírást nem fogok ide másolni róluk, inkább a saját szavaimmal igyekszem őket megismertetni a kedves Olvasóval.

De azért bizonyos adatokhoz használom a birtokomban lévő nagyon becses könyveket, éspedig:

– Christopher Grey-Wilson: Cyclamen, A guide for Gardeners, Horticulturists and Botanists, B.T. Batsford Ltd., London, 2002

– William T. Stearn: Stearn's Dictionary of Plant Names for Gardeners, Cassell Publishers Limited, London, 1996

Mindhárom faj első példányait vásárolt magból neveltem sok évvel ezelőtt, majd azokat a növényeket ismét magról szaporítottam. S mondhatnám, hogy így tovább, az idők végezetéig. De már nincs erre szükség, mert önszorgalomból segítenek nekem, a hangyákkal karöltve.

A Cyclamen név (magyarul ciklámen, i-vel, nem y-nal!) ha minden igaz, az ógörög kylos = kör szóból származtatott, a gumó kör alakjára való tekintettel.

ERDEI CIKLÁMEN – CYCLAMEN PURPURASCENS

Itt nálunk általában július közepe táján kezd virágozni, időjárástól függően, és augusztus végén-szeptember elején sajnos rendszerint elköszön. A Júliai-Alpok lábánál illetve a Plitvicei tavaknál volt szerencsénk vadon élő testvéreivel találkozni, s ott még szeptember közepén bőven virított.

Cyclamen purpurascens a Júliai-Alpokban

Ő az ún. európai ciklámen, mert Európa sok országában előfordul vadon, északon fölvándorolt még Lengyelországba is, délen pedig Szlovénia hegyeiben tanyázik. A kettő között pedig szinte mindenütt. Ebből is gondolható, hogy ő a legtélállóbb a ciklámenek közül. É-Amerikából (Chicago környékéről) van olyan termesztői adat, miszerint hómentes –29 Celsius fokot is simán vett (ott nem él vadon). 

Néha még sziklahasadékban is előfordult, 
sőt szárazon rakott kőfalban is vígan élt egy szlovén faluban.

Nekem ő a kedvencem, talán azért, mert ilyenkor nyár közepén virítanak bíborszínű virágocskái, és az illata valami mennyei, ami más ciklámenekre nem igazán mondható el. A híres angol sziklakertész, Reginald Farrer is rajongott érte a XX. század elején, a maga kissé dagályos modorában így ír róla az "Among the Hills" (A dombok között) című könyvében (saját fordításom):

"Az egész kertben nincs még egy növény, amely ennyire meghódítaná a szívemet, olyannyira változatlanul, olyannyira fáradhatatlanul gyönyörű. Egész személyisége oly megnyerő és édes. Egészen rendkívüli, amikor rózsaszín virágai, mint kis pillangók röpdösnek."

Pedig a fent említett szakirodalom szerint Angliában nem könnyű tartani, no pláne gazdag virágzásra bírni ezt a fajt. De úgy tűnik (a szerző szerint), hogy a kontinentális klímájú országokban jobban szeret élni és virulni.

Én mindenképpen ezt tapasztalom, nálunk rendkívül kedveli a diófa környéki árnyas "erdőalját".

Vadon is lombos- illetve vegyes (bükkös-fenyves) erdők alján él, ahol a napfény átszűrődik a fák koronáján, és időnként reflektorszerűen rávilágít. De mélyárnyékban is jól érzi magát saját tapasztalataink szerint, bár lehet, hogy akkor szerényebben virágzik. Az élőhelyének megfelelően szereti a vastag lombkomposzt vagy fenyőtű mulcsot, más különösebb igénye nincs.

Gumója fiatalon kerekded, de ahogy öregszik a növény, itt-ott kis dudorok, majd ujjszerű nyúlványok nőnek ki belőle, s ezek később leválnak, önálló életet kezdenek. Így is képes tehát szaporodni, de a magját a hangyák ugyanúgy szeretik, mint a többi ciklámenét – no nem megeni, csak lenyalogatni a rajta lévő cukros váladékot. De ennek okán jól széthordják, majd itt-ott elhagyják, s ezekből új növények születnek. 

Levelei többnyire szív alakúak, az általam ismert ciklámenek közül talán a legkevésbé érdekes mintázatúak, nem ez az erőssége. Ő az egyik "örökzöld" ciklámen faj a kettő közül (a másik a C. colchicum, de az nálunk nem igazán télálló). Valójában nyár közepén cseréli a lombját, de nyári nyugalmi időszaka nincs, ellentétben a többi ciklámennel. Éppen ezért átültetése is inkább a tavasz folyamán esedékes, nem nyár közepén.

A purpurascens név azt jelenti: bíborba hajló. Virágai a fehértől a világosabb rózsaszíneken át a sötétbíborig sokfélék lehetnek, kivétel nélkül erősen illatosak, méghozzá nagyon jó ízléssel megáldva, igen finom parfümöt gyártanak. 

Tapasztalatom szerint magról könnyen szaporítható, és külföldről be lehet szerezni a magját. Érdemes megőrizni ennek dokumentációját, mert nálunk ugyanolyan bután védett faj, mint sok más növény (nem az a bajom, hogy a természetben védett, henem hogy ez nagyon bután van kitalálva, de ez most nem tartozik ide).

Edényben is elég jól tartható, csak a nyári nagy melegben ne legyen melegen vizes a talaja, mert akkor jön az Erwinia nevű borzadály, ami egy baktérium kórokozó, és ugyanolyan budös rothadást okoz, mint a sárgarépánál. No meg a téli fagyos időben szintén jobb, ha inkább szárazabban tartjuk. A kertben semmi gond vele, tápanyagot sem igényel, a már említett mulcsozás ezt tökéletesen megoldja.

Az én szívemet is már régen meghódította.

Kb. 6 éve kezdtem ebbe a kertbe telepíteni (előtte edényekben neveltem néhányat), mostanra sok helyen él és virul.

Az első példányok egyike ebben a kertben, 2019 augusztus 20-án,
vagyis éppen 6 éve

És innentől már az idei nyári képek a férjemtől.