Harangvirágjaink

Az évek során sokféle harangvirág lakott a kertünkben. Némelyik már múlt idő, de a többség még él és virul. 

Virágzási sorrendben mutatom és mondom. A képeket ajánlom kinagyítva (is) megnézni.

Campanula portenschlagiana – dalmát harangvirág

Közismert, általában még a virágüzletek is kínálják frissen szaporított és mindjárt ki is virágoztatott aprócska példányait miniatűr cserepekben. Ezt a tájékozatlan vevő hazaviszi és szobanövényként próbálja tartani, találkoztam már ilyennel. Pedig nem az. Kertben, napos, köves helyen szeret élni, itt szép, kompakt párnát alkot, és szárazságtűrő. De akár még balkonládában is jól nevelhető, kőzúzalékkal vagy perlittel lazított virágföldben, ezt sok éves tapasztalatból tudom. Május második felében virágzik hetekig, utána bátran, drasztikusan vissza kell vágni, erre szép új párnát fejleszt, és akár a tél beálltáig újra virágozhat, ha nem is olyan dúsan, mint tavasz végén. 

Szaporítani legkönnyebben a tavaszi kihajtás után szedett zölddugvánnyal lehet, amikor még nem támadt fel virágzási kedve. Utána már nem szívesen gyökeresedik.

Színe élénk liláskék, de fehér változat is van...

... amely nálunk aztán lassan (kb. 2 év alatt) teljesen visszakékült!

Szépen társítható más sziklakerti apróságokkal:

Campanula ‘Adansa’, a C. poscharskyana (balkáni harangvirág) egy fajtája

Igényeiben és termetében hasonló az előzőhöz, és nagyjából ugyanakkor is virágzik. Kivéve, hogy virágai inkább csillag mint harang alakúak, és párnát csak addig alkot, amíg el nem kezd virágozni, meg majd virágzás és visszavágás után 2-3 héttel ismét. Ámde virágzáskor ő hosszú fürtöket növeszt, s ha talál magának falat, akkor arra boldogan fölmászik, 30–40 cm magasságig is, anélkül, hogy valójában bármi módon “kapaszkodna”. Tehát egyszerűen csak támaszkodik a falnak vagy rácsnak, s egészen addig marad, amíg valami (vagy valaki) onnan el nem távolítja. Úgy tudom, ez a balkáni harangvirágra általában jellemző. Az Adansa egy nagyon szép, sötétkék, kisvirágú fajta, Hollandiában vettem kb. 10 éve (húha!). Nagyon könnyen szaporítható tavasszal még virágzás előtt, akárcsak a portenschlagiana.

Szerintem alábbi is a portenschlagiana fajtája, de az előzőnél jóval nagyobb nemcsak a termete, hanem virága is, és a színe sokkal világosabb. Őt azonban sajna név nélkül árulták – itthon.

Campanula raddeana 

– nem tudok “hivatalos” magyar nevet, kaukázusinak nevezem, mivel ott él vadon, ha minden igaz.

Bimbói szürkésfehérek, virágai közép- vagy sötét liláskékek, nagy, kövér harangok (2-3 cm).

Gazdag fürtjeik lehúzzák a hosszú hajtásokat, ezért mindenhonnan lecsüng inkább, minthogy fölfele mászna. Leghatásosabb tehát fal tetejére ültetve. 

De neveltem már cserépben, karókból készült gúlára futtatva is:

Az első példányomat legalább 17-18 éve vettem egy gyűjtőtől Szlovákiában, picike cserépben – névtáblával! Neve nem sokat mondott nekem, virága se volt még, s okostelefon sem, így azt sem tudtam, milyen lesz majd egyszer, csak “hittem benne”. Nem bántam meg, mert virágzáskor álomszép, fényes sötétzöld lombozata se csúnya, ahogy befutja a falakat. Ámde nagyon vigyázni kell, mert mindenbe “beleüti az orrát”, sőt el is lehetetleníti a nála szerényebb vetélytársakat. Ennek megfelelően szaporítani is nagyon könnyű. Magot még sosem láttam rajta és magoncát sem, de ha föltépek egy darabot, és valahol máshol ledugom az anyaföldbe, pillanatok alatt beilleszkedik és elindul hódító útjára. Jaj annak, aki nem képes vele tartani az iramot! A teraszfeljárónk falába két-három picike tövet dugtam be 3 éve, mostanra szerintem az egész tele van gyökérzetével a kövek alatt, mert a legváratlanabb helyeken bukkan elő. Egyelőre nem tudok nagyon haragudni rá. Egyszerűen mert szép. A hosszú, drótszerű virágszárakat elnyílás után simán csak ki kell tépni, s nem kell heteket várni arra, hogy lombja megújúljon (mint a dalmátnál és a balkáninál), mert már ott lapul, fényes zölden tündökölve az elnyílt virágzatok alatt.

Campanula latifolia var. macrantha Alba

Magas termetű (80 cm) harangvirág, levelei szélesek (latifolia is ezt jelenti), és virágzáskor már csak a száron vannak, ezért érdemes alá valami talajtakarót ültetni. Fehér virágai különlegesek, nem csupán egyszerű harangok. Nagyon szép, de nem tart túl sokáig a virágzása, és a “chelsea chop” sem működik nála. Vagyis ha visszavágom virágzás előtt a szárat, nem bokrosodik, hanem akkor a virágzás azon a száron elmarad.
Vásárolt magból neveltem az első generációt, most saját gyűjtésű magból a másodikat. Nagyon kíváncsi vagyok, ez milyen lesz, fehér-e egyáltalán? Egyáltalán nem biztos, hogy az 'Alba' magoncai szintén fehérek lesznek. Erről nem volt információ a magkereskedőnél.

Campanula punctata és C. punctata ‘Beetroot’

Nagy termetű, mutatós, de ERŐSEN terjedő tövű harangvirág, pillanatok alatt nagy területet beborít földalatti indáival kúszva. Talajtakarónak is jó, hegyes csúcsú, fűrészes szélű leveleinek mérete elég változó, némelyek kicsik, mások 10 cm hosszúak is lehetnek.
Az alapfaj nagy harangjai belül bordós pöttyösek, ám külső, piszkosrózsaszínükért nem vagyok nagyon oda. A Beetroot fajta szép bordó, vagy neve szerint céklavörös. És azt hiszem, szintén a C. punctata-ból jött létre a mára már elég híressé vált Sarastro nevű sötétkék fajta. Nekünk olyan nincs, mégpedig azért, mert őszintén szólva amikor először láttuk élőben, és tudtunk volna venni is, úgy éreztük, nem tetszik mégsem annyira, mint képen.
A Beetroot fajtát szeretem, és úgy tűnik, magról is visszajön bordó színe. Meg talán nem is terjed olyan agresszívan, mint az alapfaj. A bajom csak az mindkettővel, hogy ahhoz képest, hogy mekkora területet meghódtanak maguknak a kertben, nálam viszonylag kevés virászárat fejlesztenek. Talán naposabb helyre kéne tennem, vagy nem tudom, mi az oka.

Elöl a Campanula punctata 'Beetroot', hátul Campanula rapunculoides

Campanula rapunculoides

Magról, önszántából  érkezett egy-két éve a kertünkbe, azóta erősen szaporodik, de egyelőre nem bánjuk. Sötét liláskék virágai sűrűn telepednek a hosszú szárakra, és napfényben csodásan ragyognak. Mintha csak tudná ezt, a szintén ütős színű törpe rózsák mellett foglalt heyet (többek között), hogy már-már fáj az ember szeme ettől a színorgiától:

Campanula incurva

Ennek a gyönyörűségnek egy nagy hibája van, ezt mondom először: magvetés után csak a második vagy harmadik évben virágzik, s utána elpusztul. Igaz, addig mérhetetlen mennyiségű virágot hoz, így elég sokáig is tart a virágzása. Alacsony termete inkább terülő növekedésének köszönhető, szárai elfekszenek majd fölemelkednek. Levelei bársonyosak, egészen világoszöldek, virágai mint a hüvelykujjam akkorák, fölfele néznek, és színük jégkék. Ez a szín inkább árnyékosabb helyen érvényesül jól, ott valósággal világít.
Virágzáskor tehát nagy területet beborít, de ez mind a föld felett van, sztólókat nem fejleszt, csak magról terjed – ha szerencsénk van. De rengeteg magot hoz, ha nem vágjuk le az összes elnyílt virágot. Pedig egy darabig érdemes, mert ezzel egyre újabbak fejlődnek. Meg nem is túl szép látvány, ha sok barnára aszott harangmaradvány keveredik a még friss, üde hatású kelyhek közé.
Nagyon szeretjük, egyelőre megpróbálom újra és újra szaporítani, hogy el ne veszítsük.

A Fekete István törpe rózsa sötétbordó virágaival társítva különösen lenyűgözőnek találom

A háttérben látható a Campanula incurva, elöl a most következő Campanula cochleariifolia

Campanula cochleariifolia

Aki járt már az Alpok erdőhatár fölötti ormain nyár derekán, ismerheti ezt kis kék Mamintit. Nyílt sziklagyep, törmeléklejtő vagy sziklafal, neki majdnem mindegy. Általában égkék, de néha fehér, aprócska, duci harangjainak sokasága itt is, ott is felbukkan. Immár a kertünkben is. Magja kapható külföldön, és sikerült szaporítani, s óvatosan, a föld alatt kúszva sokasodik most.

Tudományos neve egyébként kanállevelűt jelent.

Sziklakertben

Miniszklakertben (= edényben)

Campanula persicifolia (baracklevelű harangvirág)

Az előző kettővel nagyjából egyidőben virágzik, de ő árnyasabb helyeken (talán) jobban érzi magát, mint teljes napon. Lombos erdők alján, szélén, réteken itthon is találkozunk vele. A “patakos” kertrészünkbe ültettem belőle több, magról nevelt példányt, nem egy csoportba, hanem kissé szanaszét, hogy természetesebb hatása legyen. Mintha csak magától terjedt volna.

Alábbi képen a kertünk szélén lévő Philadelphus sövény előtt látható, ahová önszántából telepedett. Ennek a magjából szaporítottam az említett "Patakos" kertrészbe. Sajnos innen a sövény mellől aztán el is tűnt. Azt olvastam a régebben említett Fine Gardening újságban, hogy erősen csapadékos teleken hajlamos meghalni.

Campanula carpatica (kárpáti harangvirág)

Nálunk talán ő a legkésőbben virágzó. Sziklalakó növény, kissé szét tud esni, ha túl jó, agyagos talajban van, mint nálunk is az egyik helyen. Magról könnyen szaporítható, és nagy, tágra nyíló kék kelyhei hűsítő látványt nyújtanak a már forrósodó nyári délutánokon.

Campanula zoysii

Tulajdonképpen ő lenne a legkésőbben virágzó (június végén–július elején), ha még lenne. A szlovén hegyek endemikus faja (csak ott fordul elő vadon). Karl von Zois (1756–1800) amatőr botanikus találta meg először, és róla nevezték el.

Igazi különlegesség, virágai nem harangok, hanem érdekesen cizellált, zárt csövecskék. Nem könnyű nem-alpesi körülmények között tartani, és mi tagadás, nem is lesz olyan szép, mint vadon. Egyszer rendeltem magot a skót sziklakerti egyesülettől (Scottish Rock Garden Club), amelynek tagja voltam. Abból sikerült egyetlen példányt nevelni, mely a következő évben elég gazdag virágzással ajándékozott meg. Majd elpusztult.

Íme egy kép róla, utána pedig egy másik, amelyet a Júliai-Alpokban fotózott a párom, ahol valóban nagyon sokat láttunk belőle, szinte kivétel nélkül sziklafalakon.

Saját növényünk, a virágainak színe nem olyan szép, mint a természetes élőhelyén.
Talán a melegebb klíma miatt.

Egy "vad" példány a Júliai-Alpokban