Mesék a Hórák kertjében

A Hórák kertje meglehetősen lejtős. Ráadásként télen és kora tavasszal némileg sáros, tehát csúszós. Ennek oka, hogy még nem sok helyen telepítettünk "rendes" gyepet vagy utat. Na nem azért, mert a Hórák a földet nem érintve is tudnak szaladgálni, henem mert még folyamatosan alakul – khm, a párom alakítja – a terep.  Ahol pedig telepítettünk, ott se nagyon lett életképes, vagy mert túlságosan árnyékos a hely, vagy mert öntözőrendszer híján a vízellátása nem volt éppen kielégítő. Vagy mindkettő egyszerre. Többnyire az eredeti, "ősgyep" uralkodik a kertben, ami szép zöld tavasszal, nyáron kicsit kevésbé, bár elég jól tűri a szárazságot egy darabig. Ez ugye mindenféle apróbb termetű "gyomnövényekből" áll, úgymint lóhere, pongyolapitypang, ibolya, százszorszép, utifű (lándzsás és nagy), muharfélék, szarvaskerep ( Lotus corniculatus ), miegymás. Jó is lenne ez, semmi bajom vele. Télen és kora tavasszal viszont e növények közül sokan teljesen eltűnnek,  ugyanúgy...

  A télikertünk kívülről Nemrég hallgattam az általam igen nagyra becsült Dlusztus Miklós előadását, amelyben tett egy olyan megjegyzést, hogy ezentúl nem is annyira téltűrő, hanem inkább tavasztűrő növényeket kell keresnünk a kertjeinkbe. Két nagy cserép tulipánhagymám ment tönkre. Nem is a mostani legutóbbi, hanem még a korábbi hajnali fagyok alatt, csak nekem most esett le a papírtantusz, hogy ezekre ugyan már hiába várok. Mind ugyanaz a fajta tulipán, de látszik, hogy a nagy része még épp csak a levelek hegyét dugta ki. Nem is fog ennél többet, mert a hagyma kirohadt a vizes hidegben. Ilyen még nem volt a kb. 20 év alatt, amióta cserépben (is) nevelek hagymásokat. Ősszel beültettem őket annak rendje-módja szerint, meg is öntöztem, hogy tudjanak begyökeresedni. Aztán betettem a házfal mellé, fedél alá. Már február elején kidugták az orrukat. Ahogy telt-múlt az idő, és egyre langyosabb napok jöttek, ők is növögettek, hát kitettem a napra, és jól megöntöztem. Aztán jöttek a fagyok...